Liszt Songs 2019

with No Comments

interview | video | review | pictures

 

 

interview

source: Budapest Spring Festival, March 7th 2019

Áradó romantika, slágerszerű dallamok – Kolonits Klára operaénekes szerint ezek a Liszt-dalok legfőbb ismérvei. Liszt Ferenc több mint hetven dalt írt, átirataival zongoraművészként is tevékenyen részt vett a vokális darabok népszerűsítésében, ezek mégis háttérbe szorulnak az életműben. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon Kolonits KláraZsoldos Bálint zongoraművésszel április 7-én a Budapest Music Centerben mutatja meg, hogy miért figyelemreméltóak és különlegesek ezek az alkotások.

A Liszt-életművet tekintve a dalok igencsak háttérbe szorulnak. Miért érdekesek, izgalmasak mégis?

Kolonits Klára: Már főiskolai hallgatóként csodálkoztam azon, hogy Liszt Ferenc dalai alig ismertek. Több oka van, hogy ezek a művek nem tudtak kanonizálódni. Egyrészt a német Liedekhez képest jóval komolyabb hangterjedelmet igényelnek, így nem kerülnek be a felsőfokú képzésbe, mert a növendékek nehezen boldogulnának velük. Másrészt a kíséret – egy virtuóz zongorista szerzőhöz méltóan – nem átlagos zongorakísérőt, hanem zongoraművészt igényel. Ezzel párhuzamosan az utóbbi évtizedekben a dalest műfaja is jelentősen visszaszorult. Ha pedig sem a diákok, sem az előadóművészek nem éneklik ezeket, akkor kikopnak a köztudatból.

Mi lehet az oka annak, hogy a dalestek nem túl népszerűek?

K. K.: Nem az előadóművészek korát éljük. Az énekesek lényegében kellékké váltak, helyettük a karmesterek, rendezők a műfaj sztárjai. A sztárénekesek jelentős részének kevés köze van az elmélyült művészethez. Természetesen akadnak kivételek, ám ha megnézzük egy néhány évtizeddel ezelőtt rögzített szólóest vagy dalest műsorválasztását, kifinomultságát, jellemzően össze sem lehet hasonlítani a maiakkal. A fogyasztói társadalomban persze a kulturális fogyasztási szokások is megváltoztak, ennek egyik szélsőséges példája, hogy egy televíziós tehetségkutató műsorban ma már nem is hallgatják végig a Turandot híres áriáját, a Nessun dormát, hanem csak összevágják a legnépszerűbb, dallamos részeit, mert nem tarthat tovább két percnél. Az ilyen műsorokon szocializálódó emberek pedig nem fognak végighallgatni egy hat-nyolc perces Liszt-dalt, mert nem ehhez vannak szokva. Szerintem hihetetlenül büszkének kellene lennünk arra, hogy ez a világszerte elismert, csodált magyar zeneszerző számos európai nyelven írt szebbnél szebb dalokat. Akadnak köztük a kor ízlésének megfelelő, szalonokba szánt dalok, operai hangzást idéző művek és a korát 80-100 évvel megelőző, haladó szellemű alkotások is. Régóta harcoltunk Bálinttal azért, hogy a közönségnek is megmutathassuk, milyen káprázatos művek ezek. Liszt – ha profán hasonlattal akarok élni – olyan volt, mint napjaink legnagyobb popsztárjai. Dalainak jelentős része sláger, amelyek motívumait olykor népszerű zongoraműveiből emelte át, de az is előfordul, hogy egy-egy ismert zongoradarab meghatározó dallama egy korábbi vokális művéből származik. Az a dal is elhangzik majd az esten, amely vejét, Wagnert is megihlette, és amelyre a Trisztán és Izolda épül. Kevesen tudják, hogy a Trisztán-akkord előképe már szerepelt Liszt egyik dalában.

Zsoldos Bálint: Valóban különös, hogy nem kötjük össze Lisztet a vokális műfajokkal. Pedig ő volt az, aki újra felfedezte a Schubert-dalokat, rengeteget játszotta őket, és ezzel jelentősen hozzájárult a szerző népszerűségének növeléséhez. Szólistaidőszakában Liszt koncertjeinek nagy részét az akkor közkedvelt operák parafrázisai tették ki, tehát összességében a zongoraművészi korszakának nagy részét a vokális műfajok bűvkörében töltötte. A dal maga a romantikus hitvallás, irodalom és zene összeolvadása. Liszt ezt pontosan érezte.

A feljegyzések szerint ő maga nem szerette korai dalait, mert nehezen hidalta át a prozódiai nehézségeket. Tehát bizonyára nem is tolta előtérbe ezeket.

K. K.: Liszt soha nem tolta előtérbe a saját személyét, nyitott volt a kiváló alkotásokra, és előszeretettel népszerűsítette mások műveit. A korszakban – hangrögzítés híján – az ő átiratai révén terjedt el számos mára közismert és népszerű mű. Ezért gondolom, hogy a korai dalait sem dédelgette. Én minden korszakából énekelek majd alkotásokat ezen a koncerten, és ami prozódiailag kicsit bicsaklik, ott biztosan van valamilyen csodálatos dallam, amely ezt elfeledteti. Ha azt mondom, slágerszerző, az ma talán pejoratív felhanggal bír, noha például olasz vagy francia nyelvű dalainak áradó dallamossága operákat idéz. Nem is tudok ebben az értelemben hozzá fogható dalszerzőt. Én magam már több mint tíz éve kutatom ezeket a dalokat, operai tapasztalataim pedig megkönnyítik az előadásukat. Bálint ugyancsak járatos az opera műfajában, Amerikából hazatérve ő is ebbe ásta bele magát. Nekünk ez egy erős kapocs.

Már korábban is volt közös dalestjük, akkor Rachmaninov műveiből válogattak.

K. K.: Igen, de a Liszt-est ötlete előbb született meg, csak valahogy a Rachmaninov-művekkel könnyebben jutottunk el a megvalósításig.

Liszt milyen nyelven írt dalokat?

Zs. B.: Olasz, francia, német, magyar és angol nyelven, majd a kései dalok ismét németül születtek. Kivételes ebből a szempontból is, igazi européer volt, én nem hiszem, hogy akad még zeneszerző, aki ennyi nyelven írt dalt. Petrarcától Heinén át Victor Hugóig számos nagy szerző megihlette.

K. K.: Orosz nyelvű dala is van. Érdekes, hogy egy könnyen emészthető, mégis hallatlanul változatos repertoár áll össze ezekből a művekből.

A zongoraművész szempontjából miért izgalmasak a Liszt-dalok?

Zs. B.: Virtuózan használja a hangszert – már a szónak hangszerelési értelmében is –, így különösen érdekes feladat, miközben a zongoraszólam soha nem tolakszik előtérbe.

K. K.: Nem is nevezhetjük zongorakíséretnek, hiszen egyenrangú partnerként vagyunk jelen.

Zs. B.: A zongoraszólam néha erősíti a dal érzelmi hatását, máskor ellenpontozza azt, vagy valóban kíséretszerűen visszafogott, tehát nagyon sokszínű.

Hogyan találtak egymásra a dalokat illetően?

Zs. B.: Régóta ismerjük egymást, de a közös operaházi munkáink során derült ki, hogy mindketten szeretjük a dal műfaját. Rachmaninov és Liszt egyaránt kiváló zongoraművészek voltak, így mindkét program izgalmas a zongorista számára is.

Ezek érzelmes, romantikus dalok?

K. K.: Igen, igazi áradó romantika. Bár nagyon érdekes látni, hogy miként jut el a kitárulkozó dallamívektől a szaggatottabb, letisztultabb hangzásig.

Hogyan építették fel az estet?

K. K.: Többnyire én válogattam össze a dalokat, de Bálintnak vétójoga volt. Stilárisan erősen elkülönülnek a különböző nyelven írt dalok, így eszerint csoportosítottam őket.

Kell egy dalban történetet mesélni?

K. K.: Feltétlenül! A közönség megérzi, ha nincs mögötte valós gondolati, érzelmi tartalom. Ám míg egy operában két-három óra alatt építünk fel egy karaktert, addig itt erre öt-tíz percünk van.

Miként működik az összhang? Előfordul, hogy kicsit improvizatív, ihletett módon születik meg a koncerten egy-egy dal?

Zs. B.: Lehet valaki kiváló művész, még nem biztos, hogy jól működik kamarazenei formációban is. Mi könnyen megtaláljuk a közös hangot. Nekem éreznem kell, hogy mikor kell visszafogni, mikor kell lendületet adni, hiszen az énekhang mégiscsak egy különleges hangszer.

K. K.: Nagyon érdekes volt a Rachmaninov-esttel kapcsolatos tapasztalatunk. Több koncertünk volt, a második intimebb térben valósult meg, ahol olyan dolgokat is megkockáztattunk, amilyeneket korábban még próbákon sem. Az a jó kísérő, aki ellendít téged, és amikor megérkezel, már ott vár. Rendkívül ritka élmény, ha valakivel ez jól működik. Mi mindketten kitárulkozóak vagyunk a művészetünkben, ugyanakkor magánemberként rejtőzködő alkatok, így a privát énünk soha nem tolakszik a zene elé.

video

main rehearsal

https://www.facebook.com/133573576735893/videos/1273867649418234/

review

source: Café Momus, Tóth z. Antal, April 15th 2019

Kolonits Klára imponáló szívóssággal keresi a megnyilatkozás lehetőségeit a dal műfajának megszerettetésére. Átlagban évi hét-nyolc önálló, egész estés dalest van mögötte, ami hazai viszonylatban egészen kiemelkedő. Tavaly nyáron Beethoven-koncerttel jelentkezett, az Őszi Fesztiválon Rachmanyinov-dalesten mutatkozott be.

Az idei Tavaszi Fesztiválon Liszt Ferenc dalaiból rakott össze egy jókora csokornyit. Egész pontosan 22 dal hangzott fel (a ráadással együtt) a Budapest Music Center koncerttermében, s szinte kivétel nélkül mind a hosszabb alkotások közül kerültek ki. Kolonits a felhangzó két tételnyi Zarándokévek-részlettel együtt nettó 135 perc műsort választott. Bátor és lenyűgöző tett, de a megvalósítás még bátrabb és még inkább lenyűgöző.

Kolonits Klára már tíz éve önálló Liszt-dallemezt adott ki a Hunnia Records égiszén belül (Dinyés Dániel zongorakíséretével), s azóta első számú reprezentánsa Liszt dalainak, s persze, nemcsak idehaza, de ez a korábban leírtak miatt nem akkora tény.

Ezen az estén a dalok mintegy fele újdonság volt a lemezhez képest. Az énekesnő az első hangtól az utolsóig bűvkörébe vonta közönségét, amely (nem gyakori eset!) végig pisszenés nélkül élt együtt a koncerttel. Nem kívülálló hallgatóként, hanem saját élményként megélve azt.

Az elhangzott dalok pedig szép apránként egy igazi zarándokutat jártak be velünk. A német, francia, olasz és angol nyelven elhangzott művek a természetből indulva elvezettek a legbensőbb lényegig. Az Értől indulunk, utunk egészen az Óceánig tart, ahogy a költő mondja. Az Ér a Rajna (Im Rhein, im schönen Strome – A Rajnán tükröződnek) különösebb magyarázat nélkül, az Óceán pedig a lélek Petrarca szonettjében (I’vidi in terra angelici costumi – Én láttam angyali lényét e földön) bő két órával később, az utolsó dalban.

Kolonits nagyon is érzelmi oldalról közelít ezekhez a dalokhoz, ha lehet, a lemezhez képest még tovább mélyült a kapcsolata velük. A hangadás egészen idilli, mert a hangot, a vokalitást minden pillanatban a kifejezés eszközévé teszi. A hang pedig bámulatosan engedékenyen simul össze a kottával. A Liszt-dalokkal kapcsolatosan énekesek vissza-visszatérő panasza, hogy szerzőnk kevéssé énekesbarát módon fogalmazott, a dalok többsége kényelmetlen fekvésben van, s egyes megoldásait kifejezetten kellemetlen énekelni. Ebből semmit sem érzékelünk ezúttal, Kolonits a lehető legtermészetesebb módon közvetít a dalok és a közönség között.

A voce minden regiszterben melegen, puhán és telten szól. A természetfestő színeket éppoly magától értetődően szólaltatja meg, mint a szerelmi mámor izzó dallamíveit, a fájdalom gyötrelmeit, a groteszkebb művek harsány karikatúráját, vagy az elmélyültebb dalok töprengő filozófiáját.

Kolonits Klára méltó partnere volt ezen az estén Zsoldos Bálint. Zsoldos keze alatt a zongora éppoly sokoldalúan tudott megszólalni, minden hatás gondos színkeverés eredményeként szólalt meg, a komponistához illően a virtuóz elemeket sem nélkülözve. A dalok között felhangzó két Zarándokévek-részlet (A genfi harangok, A gondolkodó) Zsoldos, pianistáknál ritka, mélyen töprengő alkatát mutatta meg.

A zajos ovációra Kolonitsék előbb az Es muß ein Wunderbares sein című, nagyon poétikus dallal köszönték meg a publikum lelkesedését, majd népszavazás útján kiválasztották ismétlésre az utolsó Petrarca-szonettet.

pictures

Leave a Reply