Csillogó Kolonits

Papirusz Portál, Lehotka Ildikó, január 2015

(…) Merészségnek tűnhet egy ilyen tematikájú lemez (nem tudom, hány ilyen jellegű kiadványt találunk a piacon, valószínűleg nem sokat), ritka, ha egy énekesnő mind a koloratúrák gyilkos világában, mind a lassú áriák megjelenítésében egyaránt otthon van, ráadásul úgy, hogy nincs a színpad varázsa, csak a puszta éneklés. Kolonits lemezére kevés az a jelző, hogy meggyőző, egyesül benne a szépség, amit az énekléstől várunk, a csoda, ahogy megszólalnak az áriák.

Egy Rossini, két Bellini- és Verdi, számos Donizetti-ária és jelenet alkotja a lemezt, középpontba állítva a virtuozitást, de az ember nem azt érzi, hogy csak a technikai bravúrt hallja, hanem az áriák érzelemvilága is megjelenik. Ehhez fölényes énektudás kell, és még nagyobb előadói kitárulkozás, tehetség. Ha itthon nem is adnak bel canto-operákat, erről a lemezről kaphatunk némi képet, milyen is egy-egy jól felépített, bár nagyrészt egyfajta klisét követő romantikus ária. Azt hiszem, a hallgatók többségének a lemez fő vonzereje a bámulatos koloratúrák halmaza, de jó ízléssel válogatott áriák közt találunk csendesebbeket is. A lassú szakaszok érzelemtől fűtöttek, nem maradnak üresen a hangok, ehhez a dinamikai megoldások is bőségesen hozzájárulnak. (…). Több olyan áriát is hallunk Kolonitstól, ami nem egyszerűen magas nívójú, hanem tanítani való, ilyen például Donizetti: Linda di Chamounix című operájának részlete, mely parádés koloratúrsziporkákkal tűzdelt, a magas hangok elképesztően szólnak, a kromatikus füzérek, skálamenetek peregnek. De ilyen a lemezt záró részlet Verdi Lady Macbethjéből, a fölényes koloratúrák mellett fényesek és imponálóak a különösen magas hangok, csilingelnek, de van erejük.

Verdi Lombardok-jának részlete a legcsodálatosabb talán a lemezen, az atmoszférát illetően mindenképp, a lassú ária – Giseldáé – jó példa az énekesnő beleélő-képességére, hangulatteremtésére. Nem csak a virtuozitást tartja fontosnak Kolonits – nem véletlenül szerepelnek a kiadványon csendesebb, a legbensőbb érzelmeket megmutató áriák. Bellini: Puritánok Elvira áriája is lassú szakasszal indul, csodálatosan, egyetlen pillanatig sem válik unalmassá, sőt feszültségkeltő, de érdemes az énekesnő drámateremtő képességét is megemlíteni (Verdi Attila – Odabella áriája).

Nagyobb egységet kapunk Donizetti Anna Bolenájából, ez az a rész a lemezen, ami a leginkább megmutatja Kolonits sokszínűségét, koloratúrakészségét, a drámai erőt, a lágyságot, az énekes partnerekhez való kapcsolatot, a folyamatot – nem cél az előtérbe helyezkedés, azt a zenei anyag úgyis jelzi. A hallottak alapján az egész operát szívesen hallgatnánk az Operában (reméljük, így lesz).

A lemezt Rossini A sevillai borbélyának legparádésabb áriája nyitja, bár a szerző mezzóra írta a szerepet, az Una voce poco fa áriát szopránok is előszeretettel éneklik, magasabb fekvésben természetesen. Kolonits előadásában az ária virtuóz(…). Intonációja számomra rendkívüli, képes a felfelé módosított hangokat valóban egy hajszállal magasabbra énekelni. A koloratúrákat (…) Beverly Sillstől, és más nagy szopránoktól kölcsönözte Kolonits Klára, és Dinyés Dániel is írt díszítéseket.

A lemezt Schöck Atala, Gábor Géza, és Varga Donát közreműködése színesíti, az Á la cARTe kórust halljuk (Philipp György vezetésével), a kivételesen szép zenekari megoldásokért, szólókért – különösen a hárfa- és angolkürtdallamokért – m a Hungarian Studio Orchestrát illeti dicséret. A lemezt karmesterként Dinyés Dániel fogta össze. (…) Jólesik ez a válogatás a fülnek, léleknek, a hallgató rácsodálkozik az operaszerzők ötleteire, a különféle(…) zenei anyagok változatosságára, az énekhang csodájára. A magánkiadásban megjelent lemez nagyszerű, sőt példaértékű, és nem feltétlen csak az énekhang, a vokális zene rajongóinak, ínyenceknek való.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük