Donizetti stílusát elsajátítva Erkel tolla alatt megszületik a magyar opera hangja, egy semmihez sem hasonlítható ízzel, kolorittal. Az opera tele van csodálatos dallamokkal – nekem, mint Bátori Máriának az életműben is kiemelkedő áriák, csodás szerelmi duett, nagy tabló finálé, és drámai jelenetek jutnak. Mindannyian, akik a színpadon részt veszünk ebben a nagyszabású produkcióban, érezzük a felelősségét: talán sikerül annyira megszerettetnünk és elfogadtatnunk ezt a szépséges dalművet, hogy nemsokára élő, színpadi előadásban találkozhassunk vele.

produkciók

2016 Magyar Állami Operaház
Zenei vezető: Kocsár Balázs

képek

kritikák

“Jelen korunk „Erkel-szopránja”, Kolonits Klára (…) lubickolt a már-már gyilkosan nehéz szólamban, de a vokális alakításban is, amely felidézte a Szilágyi Erzsébet kívánta bravúréneklést, Melinda tragikus színeit, sőt még a Gara Mária-szólam fényeit is. (Bizonytalanok a hírek arról, hogy készül-e lemezfelvétel a Bátori Máriából, ugyanakkor nem tartanék érdektelennek egy Erkel-lemezt Kolonitscsal, amelyen Gara Mária áriái is szerepelnének.) És itt nyomatékosítsuk még egyszer, hogy ez a briliáns teljesítmény a 2 és 6 nappal korábban abszolvált Verdi-requiemek után született!”

 November 13. 2016, momus.hu, Timár István

“Nagyobb örömre adott okot, hogy az énekesi produkciók között akadt igazán emlékezetes. Mikor is lenne indokoltabb a darabot játszani, mint amikor a címszerep ilyen kiválóan kiosztható! Kolonits Klára ezúttal is megmutatta vokális sokoldalúságát és átszellemült figurateremtő képességét, kristálytiszta hangja alkalmas drámai erővel is szólni, miközben a koloratúrák szinte felfoghatatlan virtuozitással peregnek. Ám a karakter még egy fontos tulajdonságot igényel, amelyre szintén nem lehetett panaszunk: a színre lépő Bátori Mária ugyanis kellő tartással rendelkező, erős, karizmatikus nő, akiről könnyen el tudjuk képzelni, hogy még egy király is elbizonytalanodik a jelenlétében.”

December 2. 2016, operavilag.net, Kondor Kata

December 2. 2016, Bartók Rádió – Új Zenei Újság, László Ferenc

október 19.

Erkel: Erzsébet

Erzsébet

Október 19., Budapest, Erkel Színház

Budapesti előadásokban altatószerűen énekeltem „Élt régen egyszer, két kismadár” – áriát, simogattam a gyerek (Kitti, utána Zizi) arcocskáját, magamhoz öleltem, ő a kis kezével megmarkolta az ingemet, és éreztem, ahogy a kis teste ellazul és egyre nehezebb lesz. Elaludt, vagy valami alváshoz nagyon hasonló állapotba került, így könnyedén felnyalábolhattam és lefektethettem a földre. A jelenet folytatásában, ahol nyilvánvalóvá válik, hogy Melinda hallucinál és az áriában emlegetett madárka voltaképpen a saját vergődő lelke, Kitti a gyermekek őszinte reakciójával kinyitotta a szemét, és elhúzódott tőlem. Zizikének elmondták, milyen zenei végszóra kell „álmából” felpattannia, és a karomba ugrania, azt is hibátlan időzítéssel oldotta meg. Ekkor hűltem először el azon, mennyire tökéletesen bele tudnak a gyerekszereplők helyezkedni a zenébe. Szegeden szó sem volt elaltatásról, egy érdeklődő és aggódó gyermeknek kellett elmondanom, „madár-nyelven”, mekkora tragédia ért engem. Zsombor elhelyezkedett, rám nézett az elképesztően értelmes és hatalmas barna szemeivel, és számomra megszűnt a színpadi „teljesítés”. Éreztem, nem vehetem le róla a tekintetemet – bíznom kellett Pál Tamásban, hogy lekísér – mert a színpad azon pontján én valóban nem láttam, nem hallottam semmit, nem is tehettem mást, mint belekapaszkodtam azokba az egyre mélyülő szemekbe, és csak énekeltem, halk és puha hangon, hogy nehogy elillanjon a varázs. Ekkor Zsombor tekintetében és az éppen csak mosolyra húzódó ajkain megjelent a részvétnek és együttérzésnek egy olyan kifejezése, amit felnőtt, férfi partnereknél is csak ritkán tapasztaltam

produkciók

2017 Szeged (ősváltozat)
Zenei vezető: Pál Tamás, Rendező: Galgóczy Judit

2012 Magyar Állami Operaház (⟳ 2013, ⟳ 2013, ⟳ 2015)
Zenei vezető: Héja Domonkos / Kollár Imre, Rendező: Káel Csaba

2010 Magyar Állami Operaház (ősváltozat)
Zenei vezető: Héja Domonkos

2006 Magyar Állami Operaház
Zenei vezető: Dénes István, Rendező: Kerényi Imre

képek

kritikák

“A Luciát még valami összekapcsolja a Bánkkal: Kolonits Klára. Korunk nagy Melindájára az Operaházban idén nem osztották ki a szerepet – sem a tenor, sem a bariton Bánk mellé. Pedig többször is elmondta, hogy egyik kedvence ez a szerep, három éve március 15-én egy nap kétszer is (nagyszerűen) elénekelte. Különleges teljesítmény volt, a kitűnő technika mellett jól mutatta elkötelezettséget. Kolonits most kétszer énekelte a szerepet Szegeden (ezúttal nem egy napon…), ahol ráadásul az ősváltozat megy, amely hosszabb, virtuózabb, ősebb, s amelyben még élesebben megmutatkoznak legjobb képességei.
Ismét megcsodálhattuk, milyen megrázóan képes fölmutatni egy szerencsétlen női sorsot.

Melinda szólama páratlanul nehéz, drámai lírai és koloratúrás részek váltogatják egymást. Kolonits hangja alapjában világos árnyalatú, ám színgazdag és könnyed, a legnagyobb magasságokban is telten, biztosan szól. Legfőbb értéke azonban meleg, emberi fénye, amely egyszerre gyönyörködteti a fület és szól közvetlenül a szívünkhöz. Kolonits éneklése vagy inkább éneke mindig közvetlenségével rendít meg. Amiről dalol, az nyomban a mi szerelmünké, szenvedésünké, reményünké, reménytelenségünké válik.

Élvezet elemezni ezt a nagyszabású operaszínpadi alakítást, de hogy a II. felvonás végén mi történt, azt nem lehet elmondani. El lehet mesélni, hogy amint Bánkkal búcsúznak, csendben folyik a könnyük. Föl lehet idézni László Boldizsár mozdulatlanul remegő arcát, Kolonits semmibe elhalkuló frázisát „Isten hozzád én drága Bánkom!” Ki lehet mondani, hogy ez a hosszú, lassú, alig mozduló elválás Galgóczy rendezésének csúcspontja, hogy a cimbalom és a viola d’amour szívbemarkoló szólama Erkel példátlan leleménye, s hogy a gesztusok milyen visszafogott pontossággal követik a zene hangulatát.

Föl lehet hívni a figyelmet, hogy Bánk mondata László előadásában („Melinda Isten veled!”) úgy hangzik el, hogy egy világ szűnik meg. Előtte Melinda boldogan fogadta, hogy férje nem vádolja és Tiborc majd hazaviszi a várukba, ám ahogy ez az egyszerű köszönés elhangzik, attól Melinda arcára a jeges rémület ül ki, és kimondja első eszelős látomását: „Messzire száll a nyíl.” Bűntudat, vád, megbocsátás, szerelem hullámzik e két ember között, s ez a két nagy művész páratlan érzelmi gazdagsággal tárta elénk egy család, egy házasság, két emberi sors teljes összeomlását. Nagy erővel élhettük át, milyen törékeny adomány a boldogság, és mennyi mindent veszíthetünk.

Aki nem jött el megnézni, magára vessen! Amit már soha nem fog megérteni a világból, azért nem reklamálhat. A közönség Szegeden fölállva ünnepelt, a világhálón másnap vagy négyféle kalózfelvétel kezdett keringeni, amelyeket máris sokszázan néztek meg. A publikum világosan jelezte, hogy ilyen operaéneklésre-játszásra van igénye.”

március 27. 2017, momus.hu, Márok Tamás

“Aki ezen a 16-i napon a délelőtti és az esti előadást is elvállalta, és ezen döntésével még akkor sem tudok egyetérteni, ha állítólag az esti előadáson is nagyszerűen énekelt. Ez hallatlan technikai biztonságról árulkodik, de akkor is és mindenképpen életveszélyes. Amit délelőtt hallottam, az az utóbbi évek legörömtelibb operai pillanatai közé tartozott. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de most tényleg kell és érdemes: Kolonits, akiről a magyar operakultúra sok éven át nem nagyon akart méltón tudomást venni, és a szorosan vett operabarátokon kívül még mindig túlságosan kevesen ismerik, mert nem épült ki köré semmiféle sztárkultusz. Szép csendben a jelenlegi és a történelmi értelemben vett magyar operakultúra egyik nagy énekesnőjévé nőtte ki magát. Hangja hatalmasan áradó, de a legfinomabb árnyalatokra is képes, fantasztikus, szinte valószínűtlen fénnyel és csengéssel énekel, a fáradtság legkisebb jele nélkül. Minden fekvésben szól, a magas regiszterben a leggyönyörűbben, de a három szoprán hangra íródott szólam minden részében uralva a színpadot. Nincs zenekari tutti, nincs együttes, ami el tudná fedni ezt a dúsan és gyönyörűen szárnyaló hangot. Ahogy az áriában megszólaltatja a magas C-t, szinte a semmiből megfogva és felerősítve, minden ugrás vagy portamento nélkül: felejthetetlen élmény és óriási technikai bravúr. A magam részéről úgy érzem, hogy minden általam látott Melindák közt is az egyik legnagyobb, Ágai Karola óta nem találkoztam hozzá hasonlóval. Olyan énekesnő, akire repertoárt lehetne és kellene építeni, de hát ki gondolkozik itt énekesekben és a nekik való szerepekben? Lucia, Puritánok, Lucrezia Borgia azonnal, Odabella és Lombardok, színpadon vagy konzertant, mindegy — csak énekeljen! Kolonits és a hozzá hasonló énekesek adják vissza az ember hitét a műfajban, akikért érdemes még nem hátat fordítani az opera élőben való hallgatásának. Nem tagadom: kedveltem eddig is, sok szép estét köszönhettem neki, de Melindája után Kolonits-fan lettem.”

március 20. 2014, momus.hu, ppp

Melinda az első előadáson Kolonits Klára volt; az Ölj meg engemet kezdetű ária gyönyörű volt, de igazán a harmadik felvonásban énekelt káprázatosan: pontos, de kifejező, virtuóz koloratúrái, a végletekig színes ábrázolás a többi szereplő fölé emelte.

 november 13. 2010, papiruszportal.hu, szabói

Kolonits Klára kimagasló színvonalon formálta meg Melindát. A kényes magasságok, gégepróbáló koloratúrák hibátlan kivitelezése jelezte, hogy az énekesnő tökéletesen uralja szerepének technikai részét; mindehhez hangszínekkel, vokális gesztusokkal Melinda lelki világát, fájdalmát és őrületét is sikerült átadnia. Az egész szerepformálás olyan művészi érettségről tett tanúbizonyságot, ami a magas szintű Éj királynője-alakításhoz képest is minőségi ugrás Kolonits Klára pályáján.”

november 11. 2010, operavilag.net, Bóka Gábor

“Az este legkiegyensúlyozottabb és legszebb énekes produkcióját kaptuk Kolonits Klárától, ráadásul úgy, hogy szólama az ősverzióban jelentősen nehezebb és hosszabb, mint ahogy a Rékai-Nádasdy-féle átdolgozásnál megszoktuk. Az elmúlt években riadtan szemléltem ennek a szimpatikus és muzikális énekesnőnek különös kalandozásait a műfajban az Éj királynője és a Kékszakállú Juditja között. Elméletben átjárhatatlan feladatokat oldott meg olykor néhány héten belül, ami – láttunk már ilyet – általában gyors hangvesztéssel szokott járni. Ennek szerencsére nyoma sincs. Kolonits a lírai jelenetekben szinte páratlan finomsággal volt jelen, de a bravúrkoloratúrákban is bővelkedő szólam minden technikai nehézségét lenyűgöző biztonsággal állta. Elhatároztam, hogy nem fogok a régi nagyokkal példálózni, de most nem bírom megállni: A Tisza-parti jelenetet Ágai Karola óta nem hallottam ilyen meggyőzően. Bravó!”

november 7. 2010, Z. Tóth Antal

“Klára Kolonits with a pure voice performed the role of Melinda. Her soprano fits in all the the coloraturas with such an ease and a technical perfection, as they can rarely be experienced in this piece.”

November 2010, Opernglass, P. Wurze

Végig nézve színpadi gyermekeim során, mindenki adott valami egyedi, különleges élményt, amire mindig emlékezni fogok. Őszintén szólva, hálás vagyok a most futó előadás rendezőjének ezért az újabb, átélhető anyaszerepért. Tudom, hogy hagyományosan Mátyás „nadrágszerep” és az ifjú mezzoszopránok territóriuma, de nekem lehetőséget adott egy érettebb anya karakterének megformálására. Déneskét ajándékba kaptam, ebben biztos vagyok. Különösen érzékeny és fogékony időszakban találkoztam vele és nem csak egy-egy előadást, hanem teljes sorozatokat és a hozzájuk kapcsolódó próbákat is együtt csináltuk végig. Ez igazán sok együtt töltött időt és egymás alapos megismerését jelentette, aminek az lett a következménye, hogy nem szerepeket alakítottunk, hanem éltünk a színpadon. Rengeteg apró játékkal gazdagítottuk Erzsébet és Mátyás kapcsolatát, ami az utolsó sorozatra azt eredményezte, hogy a finálé katartikus lefejezés-jelenete után Erzsébet nem rohan ki a színről, hanem „beleáll” a jelenetbe, és végig nézi, ahogy a sors Mátyásnak juttatja a koronát.

produkciók

2013 Magyar Állami Operaház (⟳ 2014, ⟳ 2015, ⟳ 2016, ⟳ 2017, ⟳ 2019)
Zenei vezető: Kocsár Balázs, Vezényel: Szűcs Gábor

képek

kritikák

“Elsősorban, csodálatos és alig ismert magyar szoprán, Kolonits Klára. Múlt héten először hallottam élőben és azonnal odavoltam a csodálatos hangszíne szépségéért. Ez szinte luxus, hogy hallhatjuk egy ilyen magabiztos hangot ekkora szenvedéllyel, tűzzel énekelni. Nagy rejtély számomra, hogyhogy nem énekel a világ legnagyobb operaházaiban? Mindig is teljesen őszinte vagyok a véleményeimmel, és ha nem lennék teljesen elragadtatva, nem így fogalmaztam volna… de mindenkinek erősen ajánlom megnézni a naptárát és megpróbálni élőben hallani őt.”

2016. március 22., facebook.com, Dillon Haynes (Coloraturafan)

“Kolonits Klára (…) eszközök és látvány-effektek nélkül is képes arra, hogy a figyelmünket teljes egészében magára vonja, így nem csoda, hogy olyan erős a taps, amit kap, hogy még távozása után is percekig zúg. ”

2016. március 13., mezeinezo.blog.hu, Makk Zsuzsanna 

“A drámai koloratúrszoprán szerephez Kolonits Klára a koloratúra felől közelít. Ám trillái mindig a lelkéből fakadnak, előadásmódjában nincs semmi külsőséges. Tartásából, mozdulatiból nemesség sugárzik, és igaz fájdalma a jórészt diákokból álló publikumot is szíven üti. Feszült figyelemmel hallgatják, majd zajos ünneplésben részesítik. Megnyugtató, hogy az igazi nagy művészet milyen közvetlenül és erősen hat. .”

2015. március 16., tiszataj.hu, Márok Tamás

“Minden Hunyadi előadásban a közönség a második felvonástól elsősorban az anya szemszögébe helyezkedik, Szilágyi Erzsébet szerepe a legdrámaibb és a leghálásabb egyben. A fiáért aggódó anya jól visszaadható, különösen, ha jelentős áriákkal is ellátja a szerző. Átéljük vele a kínt, és ezzel egy időben csodáljuk a koloratúráiért.  A közönség részéről ritkán tapasztalható szűnni nem akaró taps volt több ária jutalma is. Ezen az estén is bejött a papírforma, övé a legnagyobb siker.

2015. március 2., mezeinezo.blog.hu, Makk Zsuzsanna 

“Kifejezetten jó a szerepben, a részvétünk az övé. A közönség mindkét este felismerte az énekes hangi kvalitásait, előadás közben is rengeteg tapsot kapott és a végén őt ünnepelték a legharsányabban. Erkelnek is köszönhető, erősen úgy tűnik, hogy a fiát sirató anya alakjáról volt a legtöbb mondanivalója. A kivégzési jelenet az előadás csúcspontja és azt egyértelműen az anya szemszögéből látjuk.”

2014. június 24., mezeinezo.blog.hu, Makk Zsuzsanna 

“Kolonits Klárától azt vártuk, hogy a La Grange-ária végre a maga szépségében, nehézségek és hasonló fogyatkozások nélkül szólaljon meg. Nem is csalódunk, a művésznő ezúttal is megmutatja bámulatos koloratúrkészségét, könnyedén és csillogón valósítja meg a legbonyolultabb futamokat is.”

2013. június 17., operavilag.huKondor Kata 

“Minden szempontból kifogástalan alakításnak lehettünk szem-és fültanúi. Kolonits Klára az ideális drámai koloratúra, aki nemcsakhogy üzembiztosan adta elő a rettenetesen nehéz szólamot, de a komplex személyiséget tudta hisztériától mentesen, mégis megrázón ábrázolni. Ezen a késő délutánon a lelkes ifjak további erőpróbára tették, nem tudván, hogy az ária nehezebbik fele hátra van, a közepénél hatalmas vastapssal akasztották meg a La Grange-áriát.”

2013. június 6., momus.hu, Z. Tóth Antal