bellini • norma • toulouse

szeptember 27. 20:00

Théâtre du Capitole, Toulouse, France

október 6. 15:00

Théâtre du Capitole, Toulouse, France

Csak attól,hogy egy másik főszereplő lépett színre, megváltozott az egész előadás dinamikája. Kolonits Normája egy érzékeny nő, akit megfosztottak a szerelmétől. A végére egészen közel kerül Adalgisához – amolyan kishúgához, aki mindenben Norma példáját követi – a legjobb és a legrosszabb értelemben is. Kolonits mint nő kevésbé harcos, mint papnő pedig nem az erőszakkal, hanem finomabb eszközökkel nyeri el a nép tiszteletét. A puhaság, amivel énekli a Casta Divát, jól beleillik az előadói praxisba. Duettek és tercettek sokkal kiegyensúlyozottabbak, a szereplőkkel való viszonya közvetlenebb. Talán nem azonnali kiütéssel hat – inkább tudatos építkezéssel, az egész előadás folyamán megfogalmaz egy nőt, egy szeretőt és egy édesanyát. A fő célja egyértelműen az, hogy visszanyerje Pollionét, és így megmutatja a másik oldalát is: a népét manipuláló, gyerekeket feláldozni kész, elszánt figurát. Egy összetett Normát, igazi csipkemunkát kaptunk Kolonitstól. Az egyetlen, amit sajnálom, hogy ebben a produkcióban, a második felvonásban a partitura alacsonyabb verziójában nem kapott talán elég lehetőséget arra, hogy a művészetét, bel canto tudását, koloratúrkészséget és a háromvonalas regiszterét megfelelően mutassa. Aki kíváncsi rá, mindenképpen keresse az interneten elérhető videókat, vagy a Bel Canto Reloaded című CD-lemezét.

október 9., Toute la Culture, Paul Fourier


Kolonits Klára, aki nagyon helyesen drámai koloratúrszopránnak definiálja magát, kimagasló, példaértékű muzikalitással és vokális kvalitásokkal rendelkezik – a legszebb oldalait rögtön a Casta diva szívbemarkoló, imaszerű interpretációjában vagy a tökéletes Adalgisa-duettekben mutatja meg. A művésznő rugalmas, virtuóz hangja, biztos bel canto technikának köszönhetően, az egész előadáson át chiaroscuro árnyalatokban csábítja a közönséget. Főleg a felső regisztere fényes, ritka kifejező szépségű. Igazi drámai-koloratúr oldalát fantasztikus díszítésekben mutatja meg (első Adalgisa-duett), koronázva az első felvonást egy csodálatos háromvonalas záróhanggal. A Normája harcos, de mélyen emberi, főleg a gyerekekről szóló víziójában (akiknek a jelenlétét ebben a produkcióban egy videó jelezte).

szeptember 30. 2019, Olyrix, José Pons


Kolonits Klára Norma szerepében érzelmi csúcsokra visz minket: már az első pillanatban, a titokzatos Casta Diva-ja alatt, éreztünk, hogy valami nagy, fontos pillanatnak vagyunk tanúi. Az első felvonást záró tercettben remegek, mezza voce-val énekelt Qual cor tradisti alatt sírok a hatása alatt, “son io” és azt követő Oroveso-duett szintén lenyűgöző. Valóban azt hiszi, hogy megmenekülhet a sors kegyetlenségétől, és ha világossá válik számára, hogy ez lehetetlen, és hogy itt a vége, vele együtt sírunk. A mozdulatok nemessége, a tekintet intenzitása, az árnyalatok ritka gazdagsága… A hang nagyon egyedi és ritka színű, a pianók dúsak és finomak, a díszítések tökéletesen folyékonyak (a kromatikus futamok ugyanúgy, mint a trillák). Adalgisa-duettekben a két hang közti harmónia valóban csodás. Az első felvonás fináléja kellő indulattal hangzik el, de az összes magas hang tökéletesen tiszta.
Ha módotokban áll, menjetek megnézni és megélni a Norma tragédiáját – ha így elő van adva, az ember teljesen oda van érte.

szeptember 28. 2019, CarayonK, Kévin Carayon

Klára Kolonits – l’étoile de Danube | Kolonits Klára – a Duna csillaga

A 2019/2020 évadnyitás Theatre du Capitole-ban olyan izgalmat ad, ami után az ember nehezen tér magához, mint egykor Roberto Alagna vagy Juan Diego Florez debütálásai után. Most Christophe Ghristi bemutat egy magyar énekesnőt, akinek a nevét sem ismertem: Kolonits Klára.
Az énekesnő, aki évek óta a Magyar Állami Operaház szólistája, nem nagyon kalandozott el a Duna partjairól. Így a magyaroknak jut tehát rendszeresen Traviatája és Elvirája, vagy például az Éj Királynője, és ne felejtsük el a fölényes Luciáját. Boldog magyarok! Boldogok, mert nagyon ritkán hallható manapság egy ilyen kvalitású hang: gömbölyű és jól projektált az egész (több mint nagy) terjedelmében, muzikalitás, stílus, hosszú levegő, gyémánt fényű hangszín, mesteri színek és díszítések, lélegzetállító (számunkra mindenképpen) virtuózitás, a nagy és mozgékony lírája vetítőereje.
Egy antológiaszerű alakítást nyújt, és olyan autoritással uralkodik a druida papnő szerepe halálos tesszituráján, amely eszünkbe juttatja a nagyon fiatal Joan Sutherlandot. Várva a visszatérését a Capitole színpadára, aminek kétségtelenül meg kell történnie, mindenkinek ajánlom a szóló koncertjét kedden október 3án. Kötelező műsor!

szeptember 30. 2019, Classic Toulouse, Robert Pénavayre


A szereposztás valami csoda. Norma diadalmasan visszatér a toulouse-i színpadra nem egy, de két címszereplővel. A szerepek szerepében két olyan énekesnőt láttuk, aki – mindegyik a saját kvalitásaival – nyugodtan megtarthatja ezt a darabot a repertoárjában. A vokális adottságok elsőrangúak – ahogy a fölényes cantilena, virtuóz futamok és drámai kitörések kívánnak. Mind a két énekesnő zavarba ejtő könnyedséggel szárnyal fel a felső regiszterbe (eredeti hangnemben éneklik a Casta diva-t), és mind a kettő virtuóz képességgel rendelkezik (az egyik inkább, mint a másik, de nem mondjuk ki, hogy melyik). A hang, karakteréhez képest, nagy drámai erejű. Az már hab a tortán, hogy mind a drámai, mind a virtuóz kitörések egyértelműen lélekből fakadnak, mély és sokszínű színpadi érzékkel.

szeptember 29. 2019, Culture 31, Michel Grialou


Kolonits Klára Normájában a hangszín puhaságát, a frazeálás finomságát és a levegők hosszúságát csodálhattuk meg. Világos szépsége sok fényt adott a záró duettnek, ahol Norma jósága és áldozata a leggyönyörűbb frázisokban ölt testet. Norma-Istennő ebben a Kolonits-inkarnációban puha és fénylő gyönyörűség, órási érzelmi kifejezéssel

október 11. 2019, Classique News, Hubert Stoecklin


Számomra a Norma-produkció legnagyobb, szinte lélegzetelállító revelációja Kolonits Klára. Ő egy magyar énekesnő, aki hosszú évek óta a budapesti Állami Operaház szólistája. Olyan színvonalat képvisel, hogy teljesen érthetetlen számomra, hogy miért nem énekel mindenhol. Persze, most eljött Toulouse-ba, de azt hiszem ez az első francia fellépése. Úgy látszik Christophe Ghristi valahol hallhatta és azonnal felkérte Norma szerepére – de a többiek is hallották őt, nem? Mindenképpen, boldog a magyar nép, hogy évadokon át gyönyörködhet a hangjában: Marguerite de Valois, Konstanze vagy az Éj Királynője szerepében – továbbá, énekel Traviatát, Puritánokat is… az egy repertoárszínház, minden este játszanak, de Kolonits kizárólag főszerepeket énekel.
A hangkarakter kicsit olyan, mint a Joan Sutherlandé – de ami igazán különleges benne, az a gömbölyű hangadás, bársonyos szín, muzikalitás és a nagyon hosszú levegő. Érzékeny előadásában Norma karaktere azonnal szerethető, együtt érzünk vele – és vokálisan, hát egészen káprázatos. Reméljük, hogy nemsokára viszontlátjuk Toulouseban ezt a csodás felfedezést!

október 4th 2019, Mélomanie – Radio Présence


A Casta diva ragyogó eksztázisában szárnyal fel (az a trilla!). A hangja alsó regisztere vékonyabb (mint a Sills-e), közepe kontúros, izgalmas, a felső pedig arany és puha, mind a száz árnyalata szabad és meleg fényű (könnyen el tudjuk képzelni a Puritánokban). Az érzékeny olvasatában Norma főleg emberi és sebezhető oldalát mutat, “Oh non tremare” inkább fájdalmat mint bosszút jelent, és “Son io”, az egész finálé katarzisával együtt, egészen fantasztikus.

szeptember 30. 2019, Diapason, Jean-Philippe Grosperrin

Jó ideje számoltam már vissza a napokat az elmúlt hétvégéig, amikor végre élőben hallhattam egyik kedvenc művészem Normáját.

Kolonits egy emberközeli, a fájdalmában a reményét tán nem teljesen elvesztett, másokban még szeretet találó papnőt mutatott. Az ezt követő Casta Diva konzisztensen követte ezt a vonalat: a magyar Norma, mintha tán tudomást se venne a körülötte álló követőitől, egy teljesen introspektív imát énekelt, puhább hangütéssel. A felvonás fináléjához közeledve, miközben Adalgisa elbeszéli szerelembe esésének történetét, Kolonits arca hamar felragyog és elönti az őszinte boldogság. Pollione megjelenésekor Kolonitsról egy reményvesztett alabástromszobor képe maradt meg emlékezetemben, egy megcsalt asszony kimondhatatlan fájdalmával arcán. Talán csak most tudatosult benne, hogy a római végleg elhagyta? A második felvonás elején Norma, a teljesen fekete, üres színpad közepén ülve és a gyermekek ruháját/pólyáját szorongatva, megindítóan mutatta be a papnő kétségbeesett vívódását, majd annak Adalgisával való kibékülését. A Mira, o Norma volt az első pont, ahol biztosan elkezdtem érezni, hogy az én Normám Kolonits Klára lesz. Az az ív, ahogy a színpad közepén összetörten, leszegett fejjel ülő Norma lépésről lépésre eljut a megkönnyebbülésig/boldogságig – csodálatos karakterábrázolás. A harcba hívásban Kolonits művésznő hamar „lekapta” kezét és egy olyan hajigazítást csinált, ami azt sugallta, hogy néhány másodperccel döntése után meg is rettent annak következményeitől. Nem tudom, hogy utóbbi mozdulat mennyire volt szándékos, minden esetre a szereppel való teljes együttlélegzésre utal. Ha jól tudom, Schopenhauer a Norma zsenialitását abban látja, hogy a néző teljesen elveszíti életkedvét a Qual cor tradisti résznél. Azt kell mondjam, ezek szerint nem látott Kolonits Klárához fogható művészt életében a szerepben. Ami az In mia man alfin tu sei alatt történt, már azért a bruttó 8 percért megérte volna Toulouse-ba utazni. Ahogy eljutunk a Polliónéhoz a szeretetre vágyó arccal simuló papnőtől addig, hogy a hadvezér a lábai előtt hever és Norma kérdezi ’Preghi alfine? Indegno! È tardi’, végül egészen a duett zárlatáig – hát, ez maga volt a MŰVÉSZET. Végig libabőr, a kettős második részében még a szemem is bekönnyezett. Teljes érzelmi K.O.. Ezek után a Qual cor tradisti már csak meggy a torta habján. Norma végül pedig a színpad elejére jön, miközben a háttérben felcsapnak a lángok…a magyar szoprán mint egy angyallá vált, megtisztuló papnő marad meg utolsó képként emlékezetünkben. Amikor ezek után Norma egyedül kijött a függöny elé, a színház valósággal felrobbant…

Kolonits mesteri díszítései, leheletfinom megszólalásai az ő Norma-képét tették teljesen hitelessé. Többször a 20. század első felének historikus koloratúraszoprán felvételeken hallható mellregiszterére emlékeztetett a rendkívül hatásos hangképzés. Végezetül pedig, az egyik olasz barátom külön kiemelte, hogy a magyar szoprán olasz kiejtése jelentősen jobb volt.

október 8. 2019, momus.hu forum

récital • liszt • belcanto • toulouse

október 3. 12:30

Théâtre du Capitole, Toulouse, France

Kolonits Klára – varázslatos déli koncert a Capitole-ban

Második találkozás Kolonits Klárával, a Capitole Normájával. Egy szépséges pillanat, tele zenével és érzelmekkel.

A művésznő, aki régóta elismert Liszt-előadó, a koncert első részét ennek a zeneszerzőnek szentelte. Hat dalban felváltva álmodónak, titokzatosnak, rémültnek vagy dühösnek láttuk, minden darab interpretációja más is más volt, mindig új és izgalmas színekkel. Ez a zene általában nem is az én világom, bár az ezer árnyalatú hangját székhez szögezve hallgattam. Robert Gonnella zongorakísérete szintén minden dalban más színeket és más érzelmi világot ábrázol.

A második (operai) rész első számában a művésznő szintén az anyaországát képvisel. Számára az egyik legkedvesebb, általam pedig sose hallott ária – “Nagy ég, remegek!” hangzik el. A koncert hangulata, közönség figyelme fokozódik. Érezzük, hogy egy óriási pillanatban van részünk, a zenei és interpretációs szempontból egyaránt. A hang, jól bemelegedve a dalokban, kibontakozik, a voluménje bővül, lenyűgöző terjedelmet átívelő futamok és staccatók karneváljában száll fel. A művésznő nem csak mélyen éli át, de a közönség felé is közvetíti az ária érzelmi tartalmát, érezzük, hogy a darab nagyon közel áll a szívéhez. A hallgatók még hosszabb, még lelkesebb ovációval fogadnak el az operái számot, mint a dalokat.

Számomra a program legizgalmasabb részének tűnt már előre is a Linda di Chamounix áriája, és azt követő “O beau pays de la Touraine” a Hugenottákból. Az előbbi egy tiszta gyöngyszem, az öröm és a kábító virtuozitás kitörése. Staccatók, trillák, futamok, végtelen díszítések és variációk – az ének-öröm legtisztább lényege. Lenyűgöző, ahogy az énekesnő a legnehezebb technikai kihívásokat látható örömmel és könnyedséggel oldja meg. Nem biztos hogy színpadi előadásban ugyanennyi futamot és variációt énekelne, de ebben a koncertszerű kontextusban az eredmény valami mesés volt – ahogy a következő szám is. Nemesebb színekkel és tartással, ahogy illik egy királynőnek, hajszálnyival visszafogottabb variációkkal – de ugyanolyan precíz, gyönyörű és fényes staccatókkal, trillákkal, háromvonalas regiszterrel. Mit mondják hát, csak mélyen hajolni lehet ekkora technikai tudás és ekkora szív előtt.
Ráadásnak még egy Erkel ária hangzik el. Sokkal drámaibb hatású (ami érthető, mivel a hősnő a saját férjét kéri, hogy ne a közös gyereküket, inkább őt ölje meg). Egyes frázisokban a közelgő őrület jelét vélem hallani. Biztos, hogy ez a zene nagyon közel áll az olasz belcantóhoz, mind az énektechnikában, mind a kifejezésben. Így a koncert a legintenzívebb érzelmek tengerében véget ér.
Egy valóban gyönyörű óra volt, ami túl gyorsan telt el, még sokáig szeretnénk hallgatni!!! Nagyon remélem hogy a következő években újra és újra halljuk Kolonits Klárát a rózsaszín városban.

október 3. 2019, CarayonK, Kévin Carayon

Christophe Ghristi idén bemutatta nekünk a Magyar Állami Operaház csillagát, Kolonits Klárát, aki teljesen lenyűgöző volt akár Normáként, akár ezen a koncerten is. Tiszta luxus őt hallgatni (méghozzá 5 euróért, mivel a koncert Midis de Capitole sorozatba tartózik).
A programban Liszt, Donizetti, Meyerbeer és Ferenc Erkel műveit hallhattuk.
Kolonits egy dalcsokorral kezd, klasszikus válogatással a Liszt-dalokból (Petrarca-szonettek stb.). Egyértelmű, hogy ez a repertoár közel áll hozzá és igazi szakértőként adja elő. A hangját nem mondanám drámai koloratúrnak, inkább “nagy lírai” koloratúrnak – csupán azért, mert a felső regiszterben nyílik legcsodálatosabban, miközben egy drámai szopránnak lejjebb lenne a csúcspontja. Bár azt meg kell hogy mondjam, Kolonits közép- és alsó lágéban szintén gyönyörűen szól! Ezeket a részleteket félre téve,a Liszt-dalcsokor stílusosan, csodaszép színekkel hangzik el.
Utána találkozunk a másik magyar zeneszerzővel, egy híres művén keresztül. “Nagy Ég, remegek” – ária hangzik el, természetesen eredeti magyar nyelven. Nagyon drámai és megható az előadásnak köszönhetően, mindannyian érthettük a zene és számunkra idegen szöveg mögött álló érzelmeket.


Linda di Chamounix cabalettája következik, ez a kis kincs, amit Kolonits – Normához hasonlóan – saját káprázatos variációkkal ad elő. Díszítések, trillák, magasságok, staccatok, a rengeteg magas D vagy Esz a legkisebb erőfeszítés nélkül hangzik el – és lássuk be, ez nem egy aprócska kis hang! Egyszerűen annyira természetes számára ez a magas regiszter, a hang magától nyílik és telten, gömbölyűen szól a legnehezebb részekben is – és ez az, ami nála teljesen különleges.
Következő darab a Kolonits nagy szerepe, egy fétis-szerep, Marguerite de Valois a Hugenottákból. Kicsit jobban tudom megítélni a francia kiejtést mint a magyart, és bár kicsivel lehetne még finomítani rajta, azt szeretném mondani hogy a szöveg teljesen érthető. Francia ide vagy oda, ez semmivel nem hátráltatja az éneklésben, ami pompás, ismét nagy stílusérzékkel, de ebbe nem kételkedtem, mivel ahogy mondtam, színpadon is énekelte ezt a szerepet, többször is.
A végére, ráadásnak még egy Erkel-áriát hallhattunk, Melinda lírai áriáját. Részemről még egy ráadás beleférne, de igazán nem is volt idő rá. Norma után, ez egy csodálatos találkozás volt megint, valódi luxus.

október 11. 2019, Mélomanie – Radio Présence


news

Récital – Toulouse 2019
with Nincs hozzászólás

október 3. 12:30 Théâtre du Capitole, Toulouse, France

Norma – Toulouse 2019
with Nincs hozzászólás

bellini • norma • toulouse Jó ideje számoltam már vissza a napokat az elmúlt hétvégéig, amikor végre élőben hallhattam egyik kedvenc művészem Normáját. Kolonits egy emberközeli, a fájdalmában a reményét tán nem teljesen elvesztett, másokban még szeretet találó papnőt mutatott. … Read More

Liszt Dalok 2019
with Nincs hozzászólás

interjú | videó | kritika | képek interjú forrás: Budapesti Tavaszi Fesztivál, 2019. március 7. Áradó romantika, slágerszerű dallamok – Kolonits Klára operaénekes szerint ezek a Liszt-dalok legfőbb ismérvei. Liszt Ferenc több mint hetven dalt írt, átirataival zongoraművészként is tevékenyen részt vett a … Read More

Lammermoori Lucia 2019
with Nincs hozzászólás

Kolonits Klára. Többször írtam már róla. Mindig rendkívül dühös leszek, ha hallom – mert őegy olyan énekesnő, aki a világ minden színpadát megérdemelné, pedig ha hallani akarom élőben, Budapestre kell utaznom (ezek az operai élet rejtélyei, vagy inkább csúnyaságai, amikkel … Read More

Októberi Dalestek
with Nincs hozzászólás

Mennyiben különleges műfaj a dal egy énekes számára? Hogyan tanul meg egy új darabot? A zenei szöveten, a technikai kihívásokon és a szöveg megformálásán egyszerre dolgozom. Rachmaninov dalai speciális átmenetet képeznek a hagyományos dal és az opera műfaja között. A … Read More

Naptár 2018/2019
with Nincs hozzászólás

szerepdebütálás színpadi előadás beszélgetés  koncert jegy elérhető jegy még nem elérhető

A Hugenották: videó, fotó, kritika
with Nincs hozzászólás

kritikák forrás: 2017/10/29 Bartók Rádió, Új zenei újság Mindenekelőtt ott tetszett győzedelmesnek Meyerbeer alkotása, ahol megvalósult a francia nagyopera egyik megkerülhetetlen alapfeltétele, vagyis ahol fölényes tudású énekes akadt a virtuózt követelő főszereplői szólamok egyikére. Ez a szólam a második felvonást … Read More

Új cikkek, interjúk!
with Nincs hozzászólás

A zenében nincs megalkuvás Muzsika: interjú – portré “A közösségi média világában nagyon közvetlenek tudnak lenni a visszajelzések egy kőszínházi előadás után is, ebből a szempontból nincs különbség. Az viszont igazi visszajelzés, mikor a Requiem-előadás másnapján a kamarazenei koncertünk próbáján … Read More