Reflektorfényben: Kolonits Klára

Makk Zsuzsanna, Mezei Néző, 2016. október 17.

Tavaly ősszel jelent meg Kolonits Klára ritkán játszott operák bravúráriáit tartalmazó CD-je. Akkor azonnal eszembe jutott, hogy mennyire szerencsés lenne, ha ennek örömére az Operaházban („lám, milyen énekesünk van, nézzétek minél többen!”) egy jó kis koncertet is beterveztek volna a műsorba. Tudomásul kell venni, hogy az Opera nagyüzem, nem lehet gyorsan reagálni az új helyzetekre, de most, egy év csúszással mégis elérkezett a nagy pillanat és a Ház saját zenekarával, Dinyés Dániel vezényletével (aki a CD létrehozásában is jelentős szerepet vállalt, valószínűleg nemcsak karmesterként, hanem válogatóként is), most meghallgathattuk élőben, sőt meg is nézhettük, hogyan interpretálja a már felvett áriákat Kolonits Klára. Jó este volt, megérte összeszervezni.

Akik kicsit jobban osztották be a nyarukat, azok már augusztus közepén Szentendrén hallhatták a programot, így ez az alkalom már a második nyilvános lemezbemutató lett. Mivel én arra nem mehettem, nem tudom a kettőt összevetni, csak a mai majdnem három órás program kapcsán rögzítek néhány benyomást.

Ismerőseim között örömmel fedeztem fel professzionális zenekritikust is, így neki hagyom meg, hogy méltassa Kolonits Klára és a további három fellépő szólista férfi (Brickner Szabolcs, Alexandru Agache és Kovács István) technikai tudását, énekesi kvalitásait. Nekem mindhárman tetszettek.

Mezei nézőként, oldottan csak azt mondhatom, hogy a legvégső számban Kolonits Klára teljes belső meggyőződéssel jelenthette ki, hogy „Győztem” (nemcsak Lady Machbethként), mert ezt az irgalmatlanul nehéz műsort gyönyörűen végigénekelte, minden szerepben átélten  más és más karaktereket, élethelyzeteket mutatva. Vele tudtunk menni, szerepről szerepre haladva követtük a hangulatait. Partnerein látszott, hogy mind komolyan veszik a feladatot és megtiszteltetésnek a felkérést.

Aki az opera.hu-n ránéz a műsorra, az láthatja, hogy valóban ritkán játszott operák voltak terítéken, a közönség nagyobb része ezek közül valószínűleg nemigen hallhatta egyben a legtöbbet. (Van aki látta Rossinitől A reimsi utazást? Valószínűleg kevesen lennének azok is, akik tudták, hogy van egy ilyen mű…) Ami közös az elhangzott áriákban, duettekben és tercettben: mindegyik „bel canto” és lehetőséget ad Kolonits Klárának virtuozitásának megmutatására. Ami ezeket a zárt számokat mégis megemeli az mégsem a technikai tudás csillogtatása, hanem az, hogy érezzük, nem öncélúan szólalnak meg ezek az áriák, nem üresek, hanem a Művész mindig értelmezi is az adott színpadi helyzetet, de még véletlenül sem sterilen, hanem árad belőle a szenvedély.

Éppen emiatt a bemutatott operarészletek valóban életre keltek és kevéssé volt érdekes, hogy a férfiak frakkban, Kolonits Klára pedig szebbnél szebb estélyi ruhákban jelent meg ( a világosító a háttér fényeit e ruhákhoz igazította, és ez szerencsés megoldás volt – piros pont annak, aki ezt kitalálta), belekerültünk a szereplőkkel együtt a darabba. Ha színházi szempontból nézem, éppen ezért rám egyértelműen a többinél hosszabb Luisa Miller részletek hatottak leginkább.

Az opera-gála nehéz műfaj, mert nem folyamatot látunk, hanem kicsit olyan, mintha hegytetőről hegytetőre kellene szökellnünk az énekesek nyomában, opera-koncentrátumot kapunk, még sokkal inkább felfokozottan vannak jelen a műfaj alapvető sajátosságai, a végletes érzelmek, örök szerelem, ármány, szerelmi halál, elkeseredés és társai. (Először az „Ó, Egek!” címre gondoltam, hiszen annyi áriában jelent meg ez a felkiáltás.) Ezek az életérzések persze a hétköznapi életben is jelen vannak, csak kevésbé kiélezetten (jó esetben), és sokkal több teret kapnak a rezignáltan megkötött kompromisszumok, amelyek persze egy bel canto áriához nem a legjobb alapanyagot biztosítanák.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük