előadások 2018/2019 évadban


multimédia


“Mindenképpen rögzíteni szeretném, hogy a debreceni Traviata a legendás régi Erkel Színház-i hangulatot megidéző, ma már ritkaságszámba menő ovációt kapott a mégoly lelkes publikumtól. Ebben a hatásos színházi adaptáción túl elsősorban a három szólista kiemelkedő teljesítményének volt nagy szerepe. Közülük is elsőnek szükséges említeni Kolonits Klára ezerszínű Violettáját, amely a diadalmas pillanatokban is előrevetíti a fájdalmas elmúlást, a percnyi boldogság megélésének és elvesztésének végtelenül emberi drámáját. Ez a Violetta nem küzd a Sors ellen, megadóan fogadja annak minden csapását, sőt, mintha múltjának kiengeszteléséül dobná oda magát prédaként, amikor örökre lemond Alfrédról. Kolonits hangi alakítása a szólam legnagyobb idoljait idézte.

 

több kritika…

 

Sempre libera – May 2016, Debrecen


galéria: Traviata 2016


interjú

“Nagyon tetszik az a Violetta, aki nem elszenvedi az életét, hanem mer döntéseket hozni, s viseli is azok következményeit. Nadine koncepciójában Violetta egy modern nő, igazi személyiség. Nem egy kétdimenziós figura, hanem olyan, aki mer unszimpatikus is lenni a színpadon. Feladatomnak érzem, hogy ne erkölcsi felsőbbrendűséget közvetítsek általa a színpadon, hanem egy hús-vér nőt, aki az elején a neki udvarló fiatalemberrel mer „szemét” is lenni. “

olvasson tovább…

“Az a jó, ha a hang nem cél, hanem egy eszköz, ugyanúgy, mint a fizikum, a gondolat, vagy a levegővétel. Természetes eszköz, mint a negyedik fal, ami a színpadon nincs meg, mert ott ül a közönség. A hang legyen az egyik megjelenítő elem. Nem több, nem kevesebb. Elárulom, naponta sok sok órát gyakorlok, hogy egyre jobban menjen. “

olvasson tovább…


galéria: Traviata 2007


[ps2id id=’reviews’ target=”/]kritikák

“Mindenképpen rögzíteni szeretném, hogy a debreceni Traviata a legendás régi Erkel Színház-i hangulatot megidéző, ma már ritkaságszámba menő ovációt kapott a mégoly lelkes publikumtól. Ebben a hatásos színházi adaptáción túl elsősorban a három szólista kiemelkedő teljesítményének volt nagy szerepe. Közülük is elsőnek szükséges említeni Kolonits Klára ezerszínű Violettáját, amely a diadalmas pillanatokban is előrevetíti a fájdalmas elmúlást, a percnyi boldogság megélésének és elvesztésének végtelenül emberi drámáját. Ez a Violetta nem küzd a Sors ellen, megadóan fogadja annak minden csapását, sőt, mintha múltjának kiengeszteléséül dobná oda magát prédaként, amikor örökre lemond Alfrédról. Kolonits hangi alakítása a szólam legnagyobb idoljait idézte.”

2016. április 17., momus.hu, Z. Tóth Antal

“A címszereplő kiválasztása telitalálat. Kolonits Klára nemzetközi rangú Violettája a harsány színeket mellőzve, finoman virtuóz zenei megoldásaival, lélektanilag hiteles játékával magával ragadja a nézőt. Különleges színű szopránja remek szövegkiejtéssel társul, s a nagy drámai pillanatokat is anélkül izzítja fel, hogy éneklése öncélú magamutogatássá válna. Nagyon tetszett, ahogyan – a partitúrát meghaladóan – csenddel és kivárásokkal tette izgalmasabbá szólamát.”

2016. április 16., Hajdú-Bihari Napló

“Az előadás jelentősége természetesen ezúttal sem csupán a rendezésen múlik, az énekeseknek a koncepcióval összhangban álló művészi produkciói adják igazi nagyságát. Kolonits Klára épp olyan eszményi Violetta, mint amilyet hangi adottságainak ismeretében várhattunk tőle: ki vonná kétségbe magas színvonalú szólamformálását, atombiztos magasságait, lenyűgöző koloratúrkészségét? Csak egy részletet kiemelve: az énekesnő megrendítően jeleníti meg a betegségében szépségét és dús hajzatát is elvesztő Violettát, harmadik felvonásbeli áriája az est egyik lélegzetelállító pillanata, miközben a rendezés egyetlen fölülről ráeső fénysugárral adja meg neki a vágyott felemelkedést, és erősíti meg a hatást.”

2016. április 14., opera-vilag.hu, Kondor Kata

“Az énekesek közül egyértelműen a címszerepet alakító Kolonits Klára előadása volt a legkiérleltebb. A művésznő érzelmileg tökéletesen azonosult a tévedt nő figurájával hihetetlen drámai erővel, kifogástalan technikával énekelve végig az estét. Manapság világviszonylatban is ritkán hallani ilyen árnyalt dinamikával, csodálatosan szép pianókkal, és ilyen hatásos, feszült drámai csúcspontokkal megvalósított Violetta alakítást. Kolonits a korántsem egyszerű szólam minden részletét – a líraibb és drámaibb részeket egyaránt – egyforma intenzitással, a legkisebb megingás nélkül szólaltatta meg. Nem egyszerűen elénekelte, hanem hitelesen és megrendítően életre keltette a kottát. A fantasztikusan előadott első két felvonás után azt hihettük ezt a csodát már nem lehet felülmúlni, de aztán következett a szívbe markolóan reményvesztett harmadik felvonás, ami mindent vitt. Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy Kolonits Klára Violetta alakítása az idei hazai operaévad csúcspontja volt. Szerencsére partnerei se lehetett különösebb panaszunk.                                    ”

2016. április 14., melpomene.blog.hu, Péter Zoltán

“A címszerepben Kolonits Klára a papírformát is messze meghaladóan, teljes technikai felvértezettséggel, székbeszögezően hozta Violetta fájdalmas-kemény, de nagyon emberi és igen szerethető figuráját. Az a tény, hogy egy ilyen munkás színpadi alakítást ennyire kifinomult színpadi eszközökkel, árnyalt gesztusrendszerrel, összetetten tudott megvalósítani, gyakorlatilag BÁRMELY előadás bármely szopránszerepére alkalmassá teszi Őt. Zenei megvalósítása a korábbi kiemelkedő színvonalú Violetta-előadásokhoz képest is tovább fejlődött. Az „É strano”-t merte szétszaggatni tépelődő gondolatonként, ami tökéletes ellentéte tudott így lenni a „Sempre libera” katartikus szenvedélyének. A második felvonásban az „Ah! Dite alla giovane” indítását oly valószínűtlenül halkan és lassan kezdte, hogy emiatt az abból felépített crescendot elképesztő feszesre és hatásosra tudta húzni. Az utolsó felvonással pedig a hazai operajátszás koronáját tette fel, ami – ha lenne ilyen kategória – az évad első számú operai alakításáért jár(na). Bár korábban riadtan figyeltem Kolonits különös kalandozásait (Éj királynőjétől a Kékszakállú Juditjáig) a szólam végletei között, most azt gondolom, hogy e tapasztalatok mind ott vannak az utolsó jelenet hihetetlen összetett és mély ábrázolása mögött.”

2016. április 4., momus.hu, Z. Tóth Antal

galéria: Traviata 2006

“Klára Kolonits gyönyörű Violetta volt Budapesten.”

2013. december 4., huffingtonpost.com, Simon Hewitt

“December 1-jén Kolonits Klára lépett színpadra Violetta Valéry jelmezében. Már az első pillanatban magára vonta a figyelmet kecses mozgásával, pikáns mosolyával; minden pillanatban nagyszerűen élte a szerepet. Nem hinném, hogy csak Alfrédot bűvölte el ott a bálon. Alakítása a 2. felvonásban is minden részletében kidolgozott, egészen az idősebb Germont felé intézett bátortalan mosolytól, melyben Violetta még remélni látszik, hogy meggyőzheti az apát fia iránti őszinte szerelméről. Aztán a beszélgetés során egyre fogy a remény: rájön, hogy egy időre, majd felismeri, hogy örökre el kell hagynia Alfrédot. Kolonits Klára minden mozdulatával, arcának minden rezdülésével eljátszotta a lány összeomlásának drámáját. Alakítása ennek megfelelően a negyedik felvonásban megrendítő volt. (…) A negyedik felvonás énekesi megvalósítása tetszett leginkább; ének és játék összhangját, színvonalának egyenrangúságát ott tapasztalhattuk legjobban. Kolonits Klárát tapasztalt, az előadásban már sokszor fellépett kollégák segítették..”

2006. december 6., operavilág.net, Fülop Károly