produkciók

2017 Staatstheater Nürnberg
Zenei vezető: Káli Gábor, Rendező: Peter Konwitschny

2004 Budapest, Margitsziget
Zenei vezető: Philippe de Chalendar, Rendező: Alföldi Róbert

2001 Miskolc, Nemzeti Színház
Zenei vezető: Philippe de Chalendar, Rendező: György Selmeczi


kritikák

“Kolonits Klára (Odabella) fényes, nagy, gazdag szopránja még ennél is jobb volt. Az énekesnő, akinek a játéka szintén rendkívül meggyőző, az összes bravúr-áriáját mindenfajta erőfeszítés nélkül, gyönyörűen és változatosan énekelte. Az együttesekben és a duettekben az éneklése könnyedén szárnyált a férfihangok felett.”

2017. július 14., o-ton.de, Renate Freyeisen

“Kolonits Klára Odabellaként pedig kifejezetten emlékezetes alakítást nyújt. Sőt, szinte ő válik az előadás főszereplőjévé. Jól szólnak a duettek is, és a két utolsó jelenet tercettje és kvartettje a legjobb pillanatok közé számítanak.”

2004. július 15., valasz.hu, Horváth Csaba 

képek

produkciók

2016 Magyar Állami Operaház (részletek, koncertszerűen)
Zenei vezető: Dániel Dinyés

2013 Kolozsvár, Magyar Opera (⟳ 2015)
Zenei vezető: Kesselyák Gergely, Rendező: Mányik Albert


kritikák

“A darabhoz nagyon jó énekesek kellenek, s ez alkalommal csak két szerep tolmácsolását éreztem adekvátnak. Luisa Miller szerepében Kolonits Klárát hallottuk: az énekesnő most is a remek szerepformálás mellett csodálatosan énekelt, zeneileg lehengerlően. Luisa Miller minden érzelmét átadta a közönségnek, valóban címszereplőhöz méltóan volt jelen, meghatározta az előadást.”

2015. március 20., gramofon.hu, Lehotka Ildikó

“Az est fénypontja egyértelműen a címszerepet alakító Kolonits Klára volt. Tisztán csengő, erőteljes szopránja kiegyenlítetten szólt. Technikailag nem jelentett kihívást neki szerepe, ennek következtében több gondot tudott fordítani a kifejező színészi játékra. Hitelesen formálta meg a szerelméért küzdő, majd önfeláldozással róla lemondó szerelmes nő alakját.”

2014. január 10., kuk.btk.ppke.hu, Zoltán Péter

“Teljesen más minőség Kolonits Klára Luisája, aki a szólamnak tökéletesen birtokában van, ráadásul nem kevés előtanulmány után bizonyos jelenetekben mintha hol Gildát, hol Violettát hallanánk tőle, és közben azt gondoljuk, megérdemelné, hogy egy alaposa(bba)n kidolgozott előadásban kibontakozhasson belőle mindaz, ami talán most még benne maradt. És ha azt mondtuk, Luisa történetének helye volna a magyar operaszínpadokon is, Kolonits Klára máris sokat tett érte, hogy ez megvalósulhasson.”

2014. január 6., operavilag.net, Ádám Tünde

“Az előadást Kolonits Klára Luisája miatt kellett létrehozni. Hang és szerep, figura és alakítás gyönyörű egységét csodálhatta ezen az estén az Erkel Színházat többé-kevésbé megtöltő publikum. Ez a Luisa nemcsak szenvedő, de szenvedélyes is, nemcsak önfeláldozó, hanem harcos is. Kolonits a hosszú és kanyargós út végén beérkezett a nagy énekesnők kislétszámú csapatába. Megtalált fachjában még sok jó szerepet kívánunk neki és magunknak.”

2013. December 4., momus.hu, Z.Tóth Antal

“A címszereplő Kolonits Klára művelte e csodát: egészségesen életerős, tökéletesen kiegyenlített és szépen kiművelt szopránja jószerint a teljes estét beragyogta, s mivel a szólam technikai kivitelezése egy pillanatra sem vált kihívássá az énekesnő számára, így művészi energiáit a kiéneklés helyett mindvégig a kifejezésre összpontosíthatta. Kolonits művészalkatától az első felvonás naiv és ártatlan leánykája ugyan nyilvánvalóan távolabb áll, mint a harmadik felvonásra a tudásból és a méregből végzetesen nagyot kortyoló Luisa, de ettől még első áriája (Lo vidi e’l primo palpito) váltig megejtő üdeséggel hangzott fel. A második és harmadik felvonásban azután mind gazdagabban bontotta ki szólamát és ezzel – végérvényesen felbillentette az előadást.”

2013. December 3., fidelio.hu, László Ferenc

“Mikor Luisa Miller már harmadszor is “meghalt” vasárnap este a Kolozsvári Magyar Opera színpadán, már érezhető volt a feszültség a közönségben. Nyugtalanul fészkelődtek az emberek a székükben, hogy végre megtapsolhatják a Luisa szerepében óriásit alakító Kolonits Klárát.”

2013. December 10., transindex.ro

“Klárát Kolonits már jól ismerjük, mivel Magyar Állami Operaház magánénekesnője. Luisa Millerként különösen megható volt.”

2013. December 3.francianyelv.hu, Pierre Waline

“Kolonits Klára különösen jó volt.”

2013. December 1.mezeinezo.blog.hu, Makk Zsuzsanna

képek

produkciók

2014 Miskolc Nemzeti Színház
Zenei vezető: Cser Ádám, Rendező: Szőcs Artúr

2013 Magyar Állami Operaház (részletek, koncertszerűen)
Zenei vezető: Kocsár Balázs

2007 Cluj Magyar Opera
Zenei vezető és Rendező: Selmeczi György


Tutte le feste al tempio – Miskolc, 2014

kritikák

“Kolonits Klárának viszont nagyszerűen állt Gilda szerepe. Ezúttal is szép, csillogó szoprán hangon énekelte végig az estét, magabiztos énektechnikájával mindvégig könnyedén formálta meg a dallamokat. Éneklésében minden hangnak megvolt a maga szerepe és jelentősége.”

2015. május 11., prae.hu, Péter Zoltán

“A pesti operabarátok Kolonits Gildája miatt várták a miskolciak vendégjátékát, ami teljesen érthető — mivel egyáltalán nem érthető, hogy miért nem énekli a szerepet a Ház legnagyobb koloratúrszopránja Budapesten is?

Ami a szerep vokális megoldását illeti, Kolonits nem kevesebbet tett, mint hogy rehabilitálta Gilda szerepét, revelatív erővel visszaperelve azoktól a csontsovány, erőtlen hangú, vértelen kislányoktól, akikre az utolsó 20 évben bízni szokták itthon és külföldön egyaránt. Szűcs Márta hasonló hangkarakterű Gildája óta nem hallottam ilyen színvonalon interpretálni a szólamot, végre nem csak az előadás felében lehetett hallani, hanem azokban a drámai részekben is, ahol a vékony, erőtlen szopránhangokat csak elképzeli az ember, de valójában nem hallja őket. Csodálatosan énekelte a szerep lírai részeit is, puhán, ihletetten szóltak a koloratúrák, csengtek a trillák — tehát tökéletesen valósult meg hangilag, zeneileg is az a fordulat, amelyben a 2. és 3. felvonás között Gilda az apja által féltett és terrorizált, ketrecbe zárt leánykából a szerelméért harcoló és önmagát is feláldozó drámai hősnővé alakul.”

2015. május 6., momus.hu, ppp

“Nem árulok zsákbamacskát: döntően Kolonits Klára laudációja következik, ugyanis olyan mértékben túlragyogta az egész mezőnyt, hogy számomra az előadás egyértelműen Gildáról szólt a mai napon. Az ő története elevenedett meg, az vált érdekessé. Az opera és a színház már csak ilyen: farkastörvények uralkodnak. Azzal KELL mennünk, akinek erősebb a jelenléte vagy-és jelentősebb az énekesi teljesítménye. Kolonits Klára alakításában benne van az ártatlan fiatal lány, aki nem sápkóros, hanem alapvetően életvidám teremtés. Nem könnyű eljátszani, de Kolonits Klárának elhisszük, hogy van ilyen ember, aki eredendően jó és akkor is szeret, ha biztos benne, hogy kihasználták csak.”

2015. április 25., mezeinezo.blog.hu, Makk Zsuzsanna

képek

produkciók

2019 Teatro Coccia di Novara
Zenei vezető: Matteo Beltrami, Rendező: Renato Bonajuto

2019 Magyar Opera Cluj
Zenei vezető: Dinyés Dániel, Rendező: Gy. Tatár Éva

2016 Csokonai Színház Debrecen
Zenei vezető: Szabó Sipos Máté, Rendező: Nadine Duffaut

2014 Národní divadlo moravskoslezské Ostrava
Zenei vezető: Robert Jindra, Rendező: Carmen Or

2012 Szombathely
Zenei vezető: Kesselyák Gergely, Rendező: Mányik Albert

2012 Schloss Kirchstetten Festival
Zenei vezető: Homaan Khalatbari, Rendező: Némedi Csaba

2012 Ljubljana
Zenei vezető: Loris Voltolini, Rendező: Lutz Hochstraate

2010 Pozsony (⟳ 2012)
Zenei vezető: Peter Valentovič Rendező: Marián Chudovský,

2007 Opera Osijek (⟳ 2008)
Zenei vezető: Loris Voltolini, Rendező: Ivan Leo Lemo

2006 Magyar Állami Operaház (⟳ 2008, ⟳ 2009, ⟳ 2010, ⟳ 2012, ⟳ 2013 )
Zenei vezető: Szabó Sipos Máté, Rendező: Békés András

2002 Színművészeti Egyetem Budapest
Zenei vezető: Dinyés Dániel, Rendező: Horváth Patricia


kritikák

“Szerencsénkre, a címszerepbe be tudott ugrani egy olyan szoprán, akiért a hang-imádók nagyon rajongnak – a magyar Kolonits Klára, aki nagyon elismert és tisztelt a saját országában, Olaszországban eddig  csak egyszer lépett fel, több mint tizenöt éve, a Kékszakállú Herceg Várában, a Palermói Teatro Massimo színpadán. Ahogy mesélt nekünk egy rövid, felvonások közötti interjúban, azóta megváltozott a szerepköre, mostanában belcantóra specializálta magát, főleg Bellini, Donizetti, korai Verdi szerepeket énekel – de a legnagyobb szerelme a “magyar Verdi”, azaz Erkel Ferenc, akinek a zenéjét szívesen exportálná mihozzánk. Bebiztosítom, hogy a Bánk Bán tényleg egy abszolút remekmű. Addig is, Violetta szerepében tudtunk csodálni Kolonits gyönyörűséges hangjának vonalvezetését,  szopránjának gömbölyű, krémes, puha színeit. Könnyeden és folyékonyan száll fel a magas regiszterbe és a levegő mesterfokú adagolásával minden színét be tudja mutatni  árnyalat-gazdag palettájából, amelynek végeredménye egy megható, mélyen érintő szerepformálás. Ez a Violetta nem habozik beengedni magához Alfrédót a cabaletta közben és tart karokkal fogadni őt egy frenetikus tartott magas Esz után. Ritka dolog manapság meghatódni a színházban, de itt megtörtént: a “Dite alla giovine” duett alatt, amit végtelen szenvedéllyel, végig “fil di voce”-n adott elő. A szoprán mélyről fakadó interpretációnak köszönhetően indokolva volt az “Addio del passato” mindkét versszakának az eléneklése.”

2019. május 8., I teatri dell’est, Andrea Merli

“Van két olyan opera amiért nem rajongok különösen (és ne kérdezzétek miért, mert nem tudok megmagyarázni): az egyik Traviata és a másik Madama Butterfly. Kell tehát egy különleges motiváció, hogy elmenjek megnézni valamelyiküket a színpadon. Ebben az esetben Kolonits Klára olasz vendégszereplése volt, azaz egy olyan énekesnőé, akit nagyon szeretek és akiről írtam már korábban – és akiért, hogy élőben hallgassam, “emigrálnom” kellett Budapestre, a szülővárosába. Jól ismerve a remek technikáját és koloratúrkészségét, tudtam előre hogy a nagy áriában nem érint minket semmilyen meglepetés – és így is lett, bár a záró magas Ész-nek a könnyedsége újra és újra izgalmas meglepetés a számomra.Amitől elakadt a lélegzetem,az utána történt, és ráadásul nagy crescendóban! Ahogy ez köztudott, gyakori mondás szerint ehhez a szerephez “több szoprán” kellene, mivel aki ügyesen oldja meg az első felvonás könnyed koloratúrait, az kapkod utána a két drámaibb felvonásban, és vice-versa. Klára adottságai tökéletesek, hogy lássa el ezt a feladatot, sőt, egyenesen meglepő és megható az intenzitás, amit eléri az utolsó felvonásban. Egyértelmű, hogy Klára számára ez a szerep rendkívül fontos, és hangról hangra, frázisról frázisra éli meg. Egy életteli Violettát hoz létre, akiben – bár tudatos a saját betegségével kapcsolatban – nagyon is jelen van az életöröm és életakarat. Germonttal való duettjében szintén határozott és sose “sírdogáló”, lefegyverzően egyszerű, a szokásos “vokális flitter” nélküli “Dite alla giovine”-vel ajándékozza a közönséget.A valódi csoda még csak hátra van: az utolsó felvonásban mindkét versszakát énekeli az “Addio del passato” áriának, ami ritkán hallható, és ugyancsak ritka mindaz, ami utána történik. A Violettájában minden benne van: vokalitás, muzikalitás, szerepformalás és sok, de tényleg nagyon sok színárnyalat. Mindig azt a részt várom minden szoprántól aki vállalja ezt a szerepet, hogy hogyan énekli majd a “Ma se tornando non mi hai salvato” frázist, ami szerintem az egész operának a lényege. Tegnap Klára egyenesen meggyilkolt azzal a frázissal, végtelen könnyeim bebizonyítják hogy valami nagyon különlegesről van szó. Legkisebb kétség nélkül mondhatom hogy sok Violetta között, akit hallottam és láttam színházban, az övét egyértelműen a legnagyobbak közé sorolom be. “

2019. május 4., Lirica Oggi, Riccardo Ristori

“A magyar szoprán, erényeként kétségtelenül biztos és tudatos technikájának, hangilag kifogástalan Violettát rajzolt fel. Az első felvonást záró nagyjelenetben pontos koloratúrákat és biztos magasságokat mutatott, beleértve a hagyományos Esz-t is. Az előadás folyamán hitelessé tette, köszönhetően a megfelelő hangsúlyoknak, a legdrámaibb pillanatokat, egészen az érzelmi belefeledkezés csúcsáig az “Addio del passato” alatt, melyet szinte teljes egészében szép színű, gömbölyű és jól projektalt mezzavocéval énekelt. A volumen mindig megfelelő volt, a hangnak nem okozott problémát, hogy betöltse az egész termet. Az olasz kiejtés is összességében jónak bizonyult, esetleg egyes vokálisok hangképzésében javítható. “

2019. május 4., operaclick.com, Danilo Boaretto

“Az egész szereposztás nagyon jó, mindenki közvetlen és egyszerű, egyes szerepekben pedig igazi nagy művészeket láttunk. Kolonits Klára kétségtelenül egy izgalmas Violettának bizonyul, fényes és könnyed koloratúrával. Biztos énektechnikájának köszönhetően alázattal közelíti meg a szerepet, amelynek végeredménye ragyogóan és intenzíven szenvedélyes.”

2019. május 6., Opera World / Palermo Mania, Renzo Bellardone

​ ”Remekül válogatott szereposztás többször nyílt színi ovációt váltotta ki a közönségtől. Kolonits Klára Violettaként bebizonyítja, hogy egyes dunántúli nemzetek nem csak a nacionalizmus miatt híresek. Az éneklése biztos és vagány, a színpadi megjelenése és a mozdulatai pedig nem próbálnak imitálni hamis fiatalságot, helyette autentikusak és hitelesek.”

2019. május 5. Le Salon Musical, Mario Ubezio

“Violetta szerepében végül Kolonits Klárát kaptunk, közép-európai karriert futó magyar sztárt, aki kis, de annál lelkesebb olasz rajongói csoporttal is rendelkezik, amely csoport kénytelen utazni érte, mivel hozzánk a hölgyet nem hívjak. És ez nagy kár. Ő egy kicsit régimódi szoprán, ami az éneklését és megjelenését is illeti, viszont ez a régi stílusú technika tényleg nagyon jó, különösen legatókban (mint a Germont-duettben, ami az est legjobb pillanata volt) és líraibb koloratúrákban. A bravúrkoloratúr kicsivel óvatosabb, így “sempre libera”-ban hiányoltam kis “harapást”, de a magas hangok nagyon biztosak(…). Színpadon, leszámítva egy-egy hangzót és egy-egy régimódi emfázist, szintén hiteles, habár lehetne személyesebb. Egyszóval, egy nagyszerű profi énekes akit én őszintén még jobban szeretném hallani Bellini és Donizetti operákban.”

2019. május 7., La Stampa, Alberto Mattioli

“A novarai produkció nagy előnye a rendkívül jó vokális apparatus.”

2019. május 3., Concerto d’Autunno

“…Violetta Valéry a Klára Kolonits biztos és érzelemmel teli interpretációban.”

2019. május 7., 6263.it, Sofia Parola

“Mindenképpen rögzíteni szeretném, hogy a debreceni Traviata a legendás régi Erkel Színház-i hangulatot megidéző, ma már ritkaságszámba menő ovációt kapott a mégoly lelkes publikumtól. Ebben a hatásos színházi adaptáción túl elsősorban a három szólista kiemelkedő teljesítményének volt nagy szerepe. Közülük is elsőnek szükséges említeni Kolonits Klára ezerszínű Violettáját, amely a diadalmas pillanatokban is előrevetíti a fájdalmas elmúlást, a percnyi boldogság megélésének és elvesztésének végtelenül emberi drámáját. Ez a Violetta nem küzd a Sors ellen, megadóan fogadja annak minden csapását, sőt, mintha múltjának kiengeszteléséül dobná oda magát prédaként, amikor örökre lemond Alfrédról. Kolonits hangi alakítása a szólam legnagyobb idoljait idézte.”

2016. április 17., momus.hu, Z. Tóth Antal

“A címszereplő kiválasztása telitalálat. Kolonits Klára nemzetközi rangú Violettája a harsány színeket mellőzve, finoman virtuóz zenei megoldásaival, lélektanilag hiteles játékával magával ragadja a nézőt. Különleges színű szopránja remek szövegkiejtéssel társul, s a nagy drámai pillanatokat is anélkül izzítja fel, hogy éneklése öncélú magamutogatássá válna. Nagyon tetszett, ahogyan – a partitúrát meghaladóan – csenddel és kivárásokkal tette izgalmasabbá szólamát.”

2016. április 16., Hajdú-Bihari Napló

“Az előadás jelentősége természetesen ezúttal sem csupán a rendezésen múlik, az énekeseknek a koncepcióval összhangban álló művészi produkciói adják igazi nagyságát. Kolonits Klára épp olyan eszményi Violetta, mint amilyet hangi adottságainak ismeretében várhattunk tőle: ki vonná kétségbe magas színvonalú szólamformálását, atombiztos magasságait, lenyűgöző koloratúrkészségét? Csak egy részletet kiemelve: az énekesnő megrendítően jeleníti meg a betegségében szépségét és dús hajzatát is elvesztő Violettát, harmadik felvonásbeli áriája az est egyik lélegzetelállító pillanata, miközben a rendezés egyetlen fölülről ráeső fénysugárral adja meg neki a vágyott felemelkedést, és erősíti meg a hatást.”

2016. április 14., opera-vilag.hu, Kondor Kata

“Az énekesek közül egyértelműen a címszerepet alakító Kolonits Klára előadása volt a legkiérleltebb. A művésznő érzelmileg tökéletesen azonosult a tévedt nő figurájával hihetetlen drámai erővel, kifogástalan technikával énekelve végig az estét. Manapság világviszonylatban is ritkán hallani ilyen árnyalt dinamikával, csodálatosan szép pianókkal, és ilyen hatásos, feszült drámai csúcspontokkal megvalósított Violetta alakítást. Kolonits a korántsem egyszerű szólam minden részletét – a líraibb és drámaibb részeket egyaránt – egyforma intenzitással, a legkisebb megingás nélkül szólaltatta meg. Nem egyszerűen elénekelte, hanem hitelesen és megrendítően életre keltette a kottát. A fantasztikusan előadott első két felvonás után azt hihettük ezt a csodát már nem lehet felülmúlni, de aztán következett a szívbe markolóan reményvesztett harmadik felvonás, ami mindent vitt. Azt hiszem nem túlzás azt mondani, hogy Kolonits Klára Violetta alakítása az idei hazai operaévad csúcspontja volt. Szerencsére partnerei se lehetett különösebb panaszunk.                                    ”

2016. április 14., melpomene.blog.hu, Péter Zoltán

“A címszerepben Kolonits Klára a papírformát is messze meghaladóan, teljes technikai felvértezettséggel, székbeszögezően hozta Violetta fájdalmas-kemény, de nagyon emberi és igen szerethető figuráját. Az a tény, hogy egy ilyen munkás színpadi alakítást ennyire kifinomult színpadi eszközökkel, árnyalt gesztusrendszerrel, összetetten tudott megvalósítani, gyakorlatilag BÁRMELY előadás bármely szopránszerepére alkalmassá teszi Őt. Zenei megvalósítása a korábbi kiemelkedő színvonalú Violetta-előadásokhoz képest is tovább fejlődött. Az „É strano”-t merte szétszaggatni tépelődő gondolatonként, ami tökéletes ellentéte tudott így lenni a „Sempre libera” katartikus szenvedélyének. A második felvonásban az „Ah! Dite alla giovane” indítását oly valószínűtlenül halkan és lassan kezdte, hogy emiatt az abból felépített crescendot elképesztő feszesre és hatásosra tudta húzni. Az utolsó felvonással pedig a hazai operajátszás koronáját tette fel, ami – ha lenne ilyen kategória – az évad első számú operai alakításáért jár(na). Bár korábban riadtan figyeltem Kolonits különös kalandozásait (Éj királynőjétől a Kékszakállú Juditjáig) a szólam végletei között, most azt gondolom, hogy e tapasztalatok mind ott vannak az utolsó jelenet hihetetlen összetett és mély ábrázolása mögött.”

2016. április 4., momus.hu, Z. Tóth Antal

“Klára Kolonits gyönyörű Violetta volt Budapesten.”

2013. december 4., huffingtonpost.com, Simon Hewitt

“December 1-jén Kolonits Klára lépett színpadra Violetta Valéry jelmezében. Már az első pillanatban magára vonta a figyelmet kecses mozgásával, pikáns mosolyával; minden pillanatban nagyszerűen élte a szerepet. Nem hinném, hogy csak Alfrédot bűvölte el ott a bálon. Alakítása a 2. felvonásban is minden részletében kidolgozott, egészen az idősebb Germont felé intézett bátortalan mosolytól, melyben Violetta még remélni látszik, hogy meggyőzheti az apát fia iránti őszinte szerelméről. Aztán a beszélgetés során egyre fogy a remény: rájön, hogy egy időre, majd felismeri, hogy örökre el kell hagynia Alfrédot. Kolonits Klára minden mozdulatával, arcának minden rezdülésével eljátszotta a lány összeomlásának drámáját. Alakítása ennek megfelelően a negyedik felvonásban megrendítő volt. (…) A negyedik felvonás énekesi megvalósítása tetszett leginkább; ének és játék összhangját, színvonalának egyenrangúságát ott tapasztalhattuk legjobban. Kolonits Klárát tapasztalt, az előadásban már sokszor fellépett kollégák segítették..”

2006. december 6., operavilág.net, Fülop Károly

képek