(…)Kolonits Klára, aki ezen a 16-i napon a délelőtti és az esti előadást is elvállalta, és ezen döntésével még akkor sem tudok egyetérteni, ha állítólag az esti előadáson is nagyszerűen énekelt. Ez hallatlan technikai biztonságról árulkodik, de akkor is és mindenképpen életveszélyes. Amit délelőtt hallottam, az az utóbbi évek legörömtelibb operai pillanatai közé tartozott. Nem szeretnék nagy szavakat használni, de most tényleg kell és érdemes: Kolonits, akiről a magyar operakultúra sok éven át nem nagyon akart méltón tudomást venni, és a szorosan vett operabarátokon kívül még mindig túlságosan kevesen ismerik, mert nem épült ki köré semmiféle sztárkultusz. Szép csendben a jelenlegi és a történelmi értelemben vett magyar operakultúra egyik nagy énekesnőjévé nőtte ki magát. Hangja hatalmasan áradó, de a legfinomabb árnyalatokra is képes, fantasztikus, szinte valószínűtlen fénnyel és csengéssel énekel, a fáradtság legkisebb jele nélkül. Minden fekvésben szól, a magas regiszterben a leggyönyörűbben, de a három szoprán hangra íródott szólam minden részében uralva a színpadot. Nincs zenekari tutti, nincs együttes, ami el tudná fedni ezt a dúsan és gyönyörűen szárnyaló hangot. Ahogy az áriában megszólaltatja a magas C-t, szinte a semmiből megfogva és felerősítve, minden ugrás vagy portamento nélkül: felejthetetlen élmény és óriási technikai bravúr. A magam részéről úgy érzem, hogy minden általam látott Melindák közt is az egyik legnagyobb, Ágai Karola óta nem találkoztam hozzá hasonlóval. Olyan énekesnő, akire repertoárt lehetne és kellene építeni, de hát ki gondolkozik itt énekesekben és a nekik való szerepekben? Lucia, Puritánok, Lucrezia Borgia azonnal, Odabella és Lombardok, színpadon vagy konzertant, mindegy — csak énekeljen! Kolonits és a hozzá hasonló énekesek adják vissza az ember hitét a műfajban, akikért érdemes még nem hátat fordítani az opera élőben való hallgatásának. Nem tagadom: kedveltem eddig is, sok szép estét köszönhettem neki, de Melindája után Kolonits-fan lettem.
március 20. 2014, momus.hu, ppp