G. Rossini: Il Barbiere di Siviglia Una voce poco fà
Bellini: I Capuleti e i Montecchi Oh, quante volte
Donizetti: Linda di Chamounix O luce di quest’anima
Bellini: I Puritani Qui la voce
Verdi: Attila Santo di patria
Verdi: I Lombardi Te Vergin Santa invoco
Donizetti: Anna Bolena Mad scene
Donizetti: Lucrezia Borgia Era desso il figlio mio
Verdi: Macbeth (1847 version) Trionfai!
a lemezről
A bel canto technika – a közkeletű, ám sajnos egyoldalú vélemények ellenére – nem pusztán koloratúra-futamokat és hasonló vokális ékítéseket jelent. Habár tökéletes és biztos énektechnikát igényel, lényege a díszítéshez kapcsolódó hagyomány és kifejezés, mely óhatatlanul felveti a stílus kérdését is.
. A bel canto korlátlan lehetőséget nyújt az egyéni kreativitás, interpretáció és kifejezés számára, amitől az alakítás szabaddá és személyessé válhat: minden énekes a saját vokális és színpadi világához igazíthatja. A vokális díszítések sohasem önmagukért, a primer hatáskeltésért vagy öncélú bravúrért jelennek meg: mindig karakter- és jellemformáló erejűek, akár a szavaknál is erősebben ki tudják fejezni egy-egy szereplő lelkiállapotát.
A lemez programja átível a női élet valamennyi szakaszán: a gyermekien szertelen Rosinától és a naivan szerelmes Lindától a hősi, akár gyilkosságra is kész Odabellán és az éteri, istenfélő Giseldán át a komplikált, ambivalens személyiségekig. A gyermekét elsirató anya és vérpadra lépő királynő, Lucrezia Borgia és Anna Bolena korántsem áldozatok csupán. A lemez záró számaként elhangzó Lady Macbeth-ária, a Trionfai! diadalmas, hatalomittas, a teljes vokális palettát felvonultató csúcspont.
Ez a szám maga a szertelen diadalérzés, a királynővé válás igézetében elszabaduló, s persze mégis tökéletesen uralt vokális tűzijáték. Kolonits Klára trónra lép.
(Királynői ösztökélés – László Ferenc lemezkritikája, Muzsika, 2015. február)
Ez a repertoár számomra olyan mint egy tökéletesen szabott ruha, a legelőnyösebben tudok benne megjelenni. Ezek a szerepek a lírai, drámai és koloratúr kihívásokat egyfajta egyensúlyban tartalmazzák. Ebben a repertoárban megtaláltam mindent együtt, amit külön, külön, hiába kerestem, vagy hiába próbáltam megoldani. Az őrület drámaiságát a Lady-ben, vagy a Luciában, a végzetes szenvedélyt a Luisa Millerben, a vad mély hangokat a Lucrezia Borgiában, az Odabellában, ugyanakkor a forró líra is jelen van, például a Bellini-cavatinákban… ami a díszítéseket illeti, végighallgattam a három kedvelt szopránommal az alap-repertoárt és rájöttem, hogy mindenki a hangjának leginkább megfelelő változatot énekli minden áriából, hogy a saját előnyeit kidomboríthassa. A Trionfai!-ra egyébként Márok Tamás hívta fel Szegedről a figyelmemet. Megszereztük a kottát, ültünk otthon a zongoránál, tanultam Danival és próbálgattuk a különböző változatokat, ahol föl lehetett menni, fölmentünk. Az összes magas F egy délutáni hülyéskedésből ragadt benne. Utána meg azt mondtuk, hogy akkor ez maradjon is így.
